
Tanulj okosabban, emlékezz tovább!
A Lexilet egy fejlett tanulókártya és szótárprogram beépített időzített ismétlés (SRS) funkcióval, könyvtárral, AI asszisztenssel, virtuális játékokkal és tanári csoport funkciókkal.
Te is küzdesz az idegen szavak megjegyzésével?
A legtöbb nyelvtanuló is erre panaszkodik, hiába ismételgetik a szavakat naponta több tucatszor, az agyuk mégsem akarja befogadni. Azt mondják, hogy hiába tanulják meg a szójegyzékeket, két nap múlva már alig emlékeznek rá. Ha pedig kihagynak néhány hetet, akkor pedig az egészet kezdhetik elölről.
A nyelvtanulók hagyományosan szótárfüzetből, excel-táblákból és jegyzet alkalmazásokból tanulnak, de nem érzik a fejlődést, ezért gyorsan elmegy a kedvük a magolástól.
Megkérdeztük, hogy hogyan szeretnek tanulni. A legtöbben azt mondták, hogy a szavakat leginkább kontextusban, vagyis egy példamondatban könnyű megjegyezni. Ezért ezt is beépítettük a programba.
Megkérdeztük, hogy mire lenne szükségük egy nyelvtanító szótárprogramhoz?
Íme a 10 leginkább vágyott igény:
1. Ne legyen unalmas a szótanulás.
2. Ne csak olvassam, halljam is a kiejtést.
3. Ne kelljen ismételgetnem azokat a szavakat, melyeket tudok.
4. Lássam a haladásom, mert ez motiváló.
5. Legyenek a szavak kontextusban, vagyis példamondatokban.
6. A kártyákat ne nekem kelljen megírni.
7. Tudjam rendszerezni a szójegyzékeimet.
8. Mindig magamnál tarthassam és bármikor elővehessem.
9. Legyen benne játék.
10. Könnyen kezelhető legyen.
Bemutatjuk a Lexilet fejlett tanulókártya programot!
Olyan, mintha egy ember mindig pont akkor súgná a füledbe a szót, amikor már éppen elfelejtenéd.
Látványos 3D tanulókártyákkal tudsz tanulni. A kártya elején van a kifejezés, a hátulján pedig a meghatározás (vagy jelentés). Szintén itt, a kártya hátulján vannak a példamondatok is. A szavakat hangosan kimondja a program, sőt a példamondatokat is meg tudod hallgatni.
🤖 Beépített AI Asszisztens – Felejtsd el a gépelést!
Bemutatjuk neked a szuperintelligens tanulókártyát, ami kitölti saját magát!
Ne pazarold az idődet szótárazásra és példamondatok keresgélésére. A Lexiletbe beépítettük a legmodernebb mesterséges intelligenciát, ami helyetted dolgozik.
Hogyan működik? Te csak beírod az idegen szót, az AI pedig azonnal:
- megkeresi a pontos jelentést.
- ír egy életszerű példamondatot.
- lefordítja a példamondatot magyarra.
- rövid tanári magyarázatot fűz hozzá (nyelvtani tippek, érdekességek).
Ez nem csak egy szoftver, ez egy privát nyelvtanár a zsebedben, aki a nap 24 órájában készen áll.
Beépített időzített ismétlés (SRS) algoritmus
A szótanulás szíve és lelke a beépített időzített ismétlés (Spaced Repetition System – SRS) algoritmusa. Tudományos alapon egy algoritmus szerint pont akkor fog rákérdezni a szóra, amikor már éppen elfelejtenéd. Ezzel programozzuk be az agyadba, hogy fontos ez a szó, meg kell jegyezni.
Minél többször ismételsz egy szó, annál jobban emlékszel rá és annál ritkábban kell ismételni.
Így egyre laposabb lesz a felejtési görbéd. Egyre lassabban fogod elfelejteni a szót és ezért egyre ritkábban kell majd ismételned!
Tanulj Mesterpaklikból, tartsd életben a Tudásod lángját!
A Mesterpaklikat elég lemásolni és már kezdhetsz is belőlük tanulni. Játékos pontvadászaton versenyezhetsz a többi tanulóval, megnézheted, hogy hol tartasz a ranglistában, és vigyázz, hogy ki ne aludjon a Tudásod lángja. Amíg minden nap tanulsz, gyakorolsz, addig ne aggódj, égni fog. Te hány napig bírod egyhuzamban? Ha mégis kihagysz egy napot, akkor megvédi a sorozatodat a Lángőr, de ehhez elég nehéz hozzájutni. Lesd ki, hogy mikor vannak sokszorozó órák és próbálj meg akkor nagyobb előnyre szert tenni.
Küzdj meg a Tűzpróbán!

Mennyire vagy elkötelezett a nyelvtanulás iránt? Most kiderül.
Bemutatjuk a Tűzpróbát – a heti versenyrendszert, amely 21 tűz-szinten méri az igazán aktív tanulókat. Szikrától a Napistenigig vezet az út, de csak azoknak, akik minden héten komolyan veszik a tanulást.
Aki aktívan tanul, feljebb kerül. Aki kihagyja a hetet, visszacsúszik. Nincs kiskapu. Csak kitartás. Készen állsz? 🔥
Tanári tanulócsoportok
A legfrissebb újításunk a zárt, tanári tanulócsoportok készítése és kezelése:
✅ 5 nyelvi támogatás (angol, spanyol, német, olasz, francia)
✅ AI asszisztens használat a paklik automatikus generálásához
✅ minden szóhoz és példamondathoz automatikusan elkészül a hanganyag
✅ tanári vezérlőpult
✅ zárt, tanári csoport készítése
✅ tanári csoport adminisztráció
✅ tanári csoport és tanulói statisztikák
✅ tanári mesterpaklik
✅ 9 interaktív játék
Egy jelképes összegért te is azonnal használhatod a Lexiletet. Kevesebbe kerül, mint egy BigMac menü.
Próbáld ki, ígérem, hogy nem fogsz csalódni!
Minden funkció, egyetlen áron. Nálunk nincsenek rejtett költségek vagy kreditek. A havidíjért korlátlan hozzáférést kapsz az összes funkcióhoz, beleértve az AI asszisztenst és az összes interaktív játékot is.
Bónusz ajándék: A világon a legtöbbet használt 800 szó 5 nyelven (angolul, spanyolul, németül, olaszul és franciául)
Folyamatosan készülnek a Lexilet Mesterpaklik. Ezeket csak be kell másolnod a saját fiókodba és már tanulhatsz is belőlük!
A Lexiletben találsz egy Pakli Könyvtárat, ahonnan egy gombnyomásra lemásolhatod „A világon legtöbbet használt 800 szót” mind az 5 nyelven. Önmagában már ez is megéri a Lexilet használatát. 🙂
Használhatod a Lexiletet a mobil eszközeiden is
Használhatod a programot böngészőből, iPone-on, iPad-en, vagy androidos készülékeiden is.


